Egész napos ünnepséggel búcsúzik a Budai Vigadó

Október végén ideiglenesen kiköltözött a Budai Vigadó épületéből a Hagyományok Háza és a részeként működő Magyar Állami Népi Együttes, hogy megkezdhessék a közel másfél évig tartó belső felújítási munkálatokat. Az épülettől november 12-én egész napos vigadalommal búcsúznak neves népzenei és világzenei előadókkal, táncházzal, gyerekprogramokkal, de lesz fényfestés, kincskeresés és szabaduló-szoba is .  Egy hosszú-lépéssel elhagyják…

Gondolatébresztő előadást álmodott porondra a Nagycirkusz

Idén, 2016. január 6-án ünnepeltük Fazekas Mihály magyar költő születésének 250. évfordulóját. Részben ezért is esett a Fővárosi Nagycirkusz választása a méltán leghíresebb és szűnni nem akaró hatású Lúdas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban című elbeszélő költeményének feldolgozására. A Lúdas Matyi feldolgozásainak sorában nem a Fővárosi Nagycirkusz az első: Balogh István színész, színigazgató, drámaíró, a 19….

Másfél hektáros szőlőműveléstől az évi kétszázezer palackig

  Az Etyeki Kúria 1996-ban 1,5 hektáros termőterülettel és egy ódon pincével kezdte meg működését, az elmúlt húsz év alatt az átgondolt stratégiai építkezés eredményeként mára Magyarország egyik legkorszerűbb, meghatározó borászatai közt tudhatja magát. A termőterületek nagysága a huszadik születésnapon két borvidéken megközelíti az 50 hektárt, az eladott palackszám a kezdeti pár ezer palackkal szemben…

Jazzes medvetánccal kezd a Barabás Lőrinc Quartet

Beardance címmel, 2016. szeptember 22-23-án, dupla koncert keretei között mutatja be debütáló lemezét a Barabás Lőrinc Quartet a Muzikumban. A Beardance az idén 33 éves trombitás hatodik albuma – 11 naplójegyzet dallal, szavak nélkül, instrumentálisan. Az album zenei világa sokszínű – míg a címadó dal egy észak amerikai indián népzene ihlette szerzemény, addig fanyar trip…

Új fesztivált indított Márta István

Márta István Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében rendez újabb különleges fesztivált a kelet-ormánsági „Bőköz” kisrégióban, 280 kilométerre a fővárostól. A 2016. szeptember 23-25. közötti időre tervezett minőségi, hagyományőrző és teremtő rendezvénynek Kémes, Szaporca, Tésenfa, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Ős-Dráva Látogatóközpontja ad helyet. A három falu 23 helyszínén mintegy 60…

Pásztor Erzsi és harmincöt év előtt tisztelgett a Karinthy

Kellemes hangulatú, családias gálaműsorral ünnepelte meg a budapesti Karinthy Színház társulata a teátrum elmúlt harmincöt évét, az új évadot, illetve egyik legjelesebb tagjuk, a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes művész Pásztor Erzsit, aki a közönség tetszését és a színházi dolgozók elismerését is elnyerte elmúlt évadja során nyújtott munkájával. Szeptember 1-én gálaműsorral és…

Utazás a titokzatos németalföldi álomkép-festészetébe

  Látványos, helyenként meglepő, a lélektani hatásokat kiemelkedően kezelő dokumentumfilmet rendezett José Luis López Linares (A birsalmafa árnyéka), aki Hieronymus Bosch egyik legjelentősebb festményét járja körül – szó szerint és átvitt értelemben. A gyönyörök kertje (eredeti címén: El Bosco. El jardín de los sueños) képzőművészek, írók, filozófusok, zenészek és tudósok sorát vonultatja fel, akik a világhírű alkotás…

Táncházzenészek gyűlnek össze Szentendrén

Szeptember 3-án, szombaton rendezi meg a Hagyományok Háza és a szentendrei Skanzen a harmadik Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját. A rendezvény nyílt napján a legkiválóbb hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek és énekesek lépnek fel. A vasárnapi szakmai napon mesterkurzusok, kerekasztal-beszélgetések lesznek. Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén tánccal-muzsikával telik meg a szentendrei…

Kurtág és Ligeti neve fémjelzi az idei Arcus Temporumot

Időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat korok és emberek között az ARCUS TEMPORUM XII Pannonhalmi Művészeti Fesztivál. A születésnapos Kurtág György művészete, Joseph Haydn művei, valamint a kortárs vokális amerikai komolyzene és Ligeti György alkotásai harmonikusan alkotják a program ívét. A zene befogadásán túl a szervezők egyéb közösségteremtő alkalmakra is összpontosítanak: a…

Új arculat és újabb csatlakozó társulati tagok a Radnótiban

Kováts Adél augusztus 22-én megtartotta első évadnyitó társulati ülését a Radnóti Színházban. A megújulásról, új tervekről, új arculatról, a frissen csatlakozott tagokról és a tervezett bemutatókról beszélt a közel 60 fős társulat előtt. Kováts Adél küldetésének tekinti, hogy a Radnóti olyan 21. századi színház legyen, amely megkerülhetetlen tényezője Budapest kulturális életének, egy nyitott, intellektuális közösségi…

Szenzációs sikereket ér el az Atlantisz gyermekei – megújul az Artistaképző

A Fővárosi Nagycirkuszban hetek óta teltházzal fut az Atlantisz gyermekei című előadás, amely az intézményben 30-35 éve dolgozó munkatársak emlékezetében is egyedülálló sikernek számít. A hetvenes években, a cirkusz megnyitásakor elő-előfordultak teltházas napok, hetek, de hogy öt hónapon keresztül teltházzal fusson egy előadás, arra nem volt példa sohasem. Az elmúlt évek során szinte állandó volt a…

A XVI. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjazottai – 2016. június 18.

A szakmai zsűri díjai:   Legjobb előadás: MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN Rendező: Zsótér Sándor Kecskeméti Katona József Színház   Legjobb rendezés: Horváth Csaba A TE ORSZÁGOD Forte Társulat/Trafó Legjobb női főszereplő:  Trokán Nóra MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN Kecskeméti Katona József Színház Legjobb férfi főszereplő: László Zsolt LEAR KIRÁLY Radnóti Miklós Színház, Budapest   Legjobb női…

A Hazugság csak az igazakat falja fel

Kritika – Arthur Miller: ISTENÍTÉLET (A SALEMI BOSZORKÁNYOK) Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház jún. 16, 19:30 Helyszíni tudósítónk: Nagy András Arthur Miller, a fantomeszmék terjedéséről és következményeiről szóló híres drámájában az igazsághoz mindenkinek megvan a maga „viszonya” – Mohácsi János rendezése pedig ezt árnyaltan mutatja be majd minden szemszögből. Az előadás az erdőben játszó fiatal…

Modigliani-tárlatot rendez az MNG a mester hatvanegy alkotásával

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást (köztük hatvanegy Modigliani-művet) – aktokat, portrékat és szobrokat – felvonultató tárlatra a világ több nagy múzeuma és magángyűjteménye kölcsönzött műveket. A nagyszabású kiállítás szobrokon, festményeken és rajzokon mutatja be Amedeo Modigliani (1884–1920) életművének…

Érzelmekkel a szívében esendővé válik a gengszter is

  Az Orlai Produkciós Iroda fergeteges „gengszterkomédiával” készül a nyárra. Az Egy fenékkel két lovat című Carlo Goldoni-átiratot Pelsőczy Réka rendezi, a főbb szerepekben pedig Lovas Rozit, Lukáts Andort, Nagy Dániel Viktort és Friedenthal Zoltánt láthatjuk. Utóbbi színművészt többek között nevettetésről és levegő-dermesztésről, a darabban kibontakozó szerelmi szálakról, illetve arról kérdeztünk, hogyan lehet egy bűnöző-karaktert…