Tánccal idézik meg a történelem és a kultúra fordulópontjait

egy-ep-kialtott_foto_vegh-tamasAz ’56 Egy nép kiáltott című nagy sikerű táncjáték országos turnéja utolsó állomásához érkezett. Szekszárd, Debrecen, Szolnok, Győr, Budapest, Kecskemét és Nyíregyháza után Mátészalkán tekinthetik meg a műsort az érdeklődők november 20-án este 18 órától. A telt házas előadások közönsége felállva, tapsviharral fogadta országszerte a 150 főt felvonultató produkciót.

Ez év júniusában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nagy sikerrel mutatták be az ’56 Egy nép kiáltott című forradalmi, ünnepi táncjátékot. Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára készült „rendhagyó történelemóra” a 20. század meghatározó évtizedeinek történelmi és kulturális fordulópontjait idézi meg a zene és a tánc nyelvén közel 300 táncos közreműködésével. 

A felnőttek mellet az ifjúsági korosztály érdeklődésére is számot tartó nagyszabású és látványos produkció – az 1956-os forradalom 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával – idén ősszel nyolc hazai városban is bemutatkozhatott, maradandó élményt nyújtva az érdeklődőknek. Országosan összesen több, mint nyolcezer néző tekintette meg élőben az előadást, amelyet a közönség felállva, tapsviharral fogadott mindenhol. Több városban a helyi televíziók később is műsorra tűzték, Szolnokon október 23-án este 8 órakor sugározták az előadást, az M5 október 30-i esti adásában országosan és a vidéki regionális adók útján is még sok-sok ezer néző láthatta a táncszínházi megemlékezést. 

A műsorban közreműködtek többek között a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes táncosai, zenéjét Pál István Szalonna szerkesztette, a koreográfiákat Juhász Zsolt, Mihályi Gábor készítette, az előadás rendező-koreográfusa Mucsi János.

Reklámok

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s