Kiosztották az Arany Kottákat

gubik petraA Viva la Musical! internetes magazin által meghirdetett 2014-es Arany Kotta Díjat Gubik Petra nyerte a „legjobb musicalszínésznő új musicalprodukcióban” kategóriában. A Budapesti Operettszínház Elfújta a szél című musicalében Scarlett O’Hara szerepét sikerült olyan meggyőzően alakítania Petrának, hogy a szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján idén őt illeti az Arany Kotta Díj.


A jelöltek között szerepeltek a magyar zenés színház legkiválóbb és leghíresebb színésznői, többek között Détár Enikő, Falusi Mariann, Gallusz Niki, Janza Kata, Polyák Lilla, Keresztes Ildikó vagy éppen Szulák Andrea, Gubik Petra és még sokan mások. A szakmai zsűri – Nádasi Veronika, Szinetár Dóra, Csonka András – és a közönség úgy döntött, hogy az említett impozáns névsorból a fiatal Gubik Petrának kell elnyernie ezt a rangos kitüntetést. Petrát már 2012-ben is jelölték a díjra a Monte Cristo grófja kapcsán, de akkor még nem járt sikerrel.
A hivatalos bejelentés után mintegy fél órával – amikor Petra mit sem sejtve készülődött a Koldusopera című előadásra – Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója telefonon köszöntötte és a társulat tagjaival együtt egy virágcsokorral kedveskedett neki.
„Épp az öltözőmben készülődtem az esti előadásra, amikor kopogtak az ajtón és közölték velem a hírt. Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá, de szívből örülök ennek az elismerésnek. Megtisztelő, hogy ilyen neves színművészek mellé kerülhettem és közülük én kaphattam meg az Arany Kotta Díjat. Nagyon hálás vagyok érte mindenkinek, aki rám szavazott, illetve eddig segítette a pályámat. Köszönöm!” – mondta Gubik Petra.
Petra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Ajakról származik. Színészi pályafutását 2007-ben kezdte a Kisvárdai Várszínház DoktoRock Színtársulatának tagjaként. Első szerepe rögtön egy főszerep volt, Serenát alakította a FAME – Hírnév című musicalben, aztán sorra megtalálták az újabbnál újabb főszerepek. A Békéscsabai Jókai Színházban érett igazi színésznővé olyan előadások dívájaként, mint az Aida, a Monte Cristo grófja, vagy éppen az István, a király. Országos ismertségre az X-Faktor című tehetségkutató kapcsán tett szert, de nem szédítette el a popipar, maradt igazi szerelménél, a színháznál. Manapság igen foglalkoztatott művésznő, jelenleg játszik a Jókai Színházban a Koldusoperában és a …Tied a világ!-ban, ami párhuzamosan a budapesti Játékszínben is repertoáron van. A Budapesti Operettszínházban főszereplője a Mozart! és az Elfújta a szél című musicaleknek, de a RaM Colosseumban futó Frank Sinatra – A Hang című darabban is folyamatosan színen van. Épp próbálja az Egerek és emberek című Steinbeck drámát, aminek november végén lesz a bemutatója a Jókai Színházban és készül az Orient Express című nagyszabású ősbemutatóra, amit először decemberben láthat a nagyérdemű Gödöllőn. Emellett már azt is lehet tudni, hogy tavasszal a Fame – Hírnév című világhírű musical címszereplője lesz az Operettben, épp abban a darabban, amiben legelőször bontogatta szárnyait.


A 2014-es Arany Kotta Díj eredménye:

Legjobb új musicalprodukció:
ELFÚJTA A SZÉL – BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Rendező: SOMOGYI SZILÁRD

vadregényLegjobb musicalszínész új musicalprodukcióban:
SZABÓ P. SZILVESZTER
(Elfújta a szél – Budapesti Operettszínház)

Legjobb musicalszínésznő új musicalprodukcióban:
GUBIK PETRA
(Elfújta a szél – Budapesti Operettszínház)

A Viva la Musical! szakmai különdíja:
VADREGÉNY – PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ
Rendező: Harangi Mária

Reklámok

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s