Identitáskeresés a Duna mentén

europeA kulturális párbeszédek általános hiánya , hogy nem szólítanak meg széles társadalmi réteget

Kultúrákon átívelő összművészeti kezdeményezést indult Rivers of Europe (RIVE) néven, amelynek célja egy közös történelmen, kultúrán és értékeken nyugvó új regionális gondolatba ágyazott európai identitás kialakítása. A koncepció szerint a Duna által érintett nyolc ország közösen teljesít egy művészeti projektet. A program augusztus 27. és szeptember 7. között tizennégy előadással érkezik Magyarország nyolc városába.

„Bár napjainkban kedveltek az összművészeti projektek, ez a kezdeményezés annyiban nem ismétli az eddigi próbálkozásokat, hogy van egy közös téma: a Duna, amely indentitást ad. Programunknak több rétege van, hiszen egyfelől egyenrangú párbeszédre teremt lehetőséget  a művészek között, másfelől viszont különböző diszciplínákból érkeznek az alkotók, különböző háttérrel. A program sokféle együttműködési lehetőséget kínál, amelyre jó példa, hogy az alkotómunkának helyet adó hajó dizájnját Kukucska Gergely alakította ki, de sok technikai problémát is ő oldott meg művészi módon úgy, hogy együtt gondolkodott a többiekkel és a koncepcióval” – mondta el lapunknak Petrányi Barna,  a program főszervezője, aki szerint a kulturális párbeszédeknek általános hiánya, hogy nem szólít meg széles társadalmi réteget. „Mi földrajzilag korlátozottak vagyunk, hiszen nem hagyjuk el a Duna mentét, de nagyvárostól kisvárosig megyünk – például szervezünk megállót Baján is. Nem fővárosi értelmiségiek között próbáljuk kialakítani a kapcsolatokat, hanem a társadalom legszélesebb rétegéhez szólunk.”
A RIVE alapját egy 1974-ben, a Balatonon épített magyar hajó, adja, amely a maga idejében kőszállítóként funkcionált. Később Burgundia vásárolta meg a program szerb partnere részére, hogy színházi helyet alakítsanak ki. A 2010 előtt már használták, azután megkezdték a hajótest felújítását, amely a RIVE megkezdése alkalmából fejeződött be.  A program összesen huszonöt művésszel dolgozik, de egyszerre tíz-tizenkét alkotó tartózkodik a hajón. „Amikor az Európai Uniótól megkaptuk a támogatást, már tudtuk, hogy a különböző művészeti ágak vezetői kik lesznek. Így alakult ki egy öt fős vezetőcsapat, akik meghallgatásokon, illetve közös műhelymunkák során választották ki azokat az alkotókat, akikkel leginkább együtt tudnak gondolkodni” – mondta el Petrányi.
A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó utazás során a hajó 35 nap alatt 1884 km-t tesz meg  a nyolc különböző országból érkező zenészekkel, dizájnerekkel, vizuális és videóművészekkel, valamint táncosokkal. A felkészülés során a programban együttműködő országok partnerszervezetei feleltek egy-egy művészeti ág vezetéséért. Feladatuk az volt, hogy kialakítsák a projekt művészi koncepcióját a „Folyók- a kultúrák összekötői- és a „víz, mint művészi alkotóelem” gondolatok mentén, illetve azokra reflektálva.
Az alkotómunkát egy előadássorozat kíséri, amelyet a célországok három-nyolc városában általában többször is megtekinthetnek az érdeklődők. Ezek az alkalmak egyrészt a különböző régiók tapasztalatait, értékeit és válaszait, másrészt az egyes művészeti ágak interpretációit hivatottak összehangolni. „A programban mobilis eszközöket használunk, így kikötés után bemehetünk a városokba, főterekre. Itt flashmob-szerűen rendezzük meg a workshopokat, amelyek ilyen formán korlátlan befogadóképességgel rendelkeznek. Mindez idő alatt a hajón bárki megtekinthető a létrehozott kiállítást.
A programot egy Guruló turné egészíti ki az Odea, az Elba és a Rajna mentén. Az érintett városokkal együtt kilenc különböző ország harminchárom városában több mint negyven előadásra kerül sor, amely több mint tizenkétezer látogatót jelent. A program egy konferenciával zárul, melynek célja, hogy az elért eredményeket, tapasztalatokat bemutassa a Duna és más folyók iránt érdeklődő kulturális és civil szervezeteknek. A találkozó egyben lehetőséget biztosít arra is, hogy újabb partnerek csatlakozásával a programot a következő években folytatni lehessen az ez évi tapasztalatok felhasználásával.
„A Guruló turnén elmondjuk, amit a Dunával kapcsolatban tapasztaltunk. A legfontosabb eredményeket  kiválogatjuk, és amentén folytathatjuk tovább a következő évek munkáját. A folyó kapcsán több más kulturális programmal is találkoztunk. A Duna régió-stratégia most kezd erőre kapni, így aki ellátogat hozzánk, találkozhat ezekkel az eredményekkel is. Érdekes például az a turisztikai jellegű kezdeményezés, amely például a román-bolgár határszakasz látványosságairól számol be. Erre a területre  már a turistahajók sem nagyon mennek le, azaz több szempontból is fontos bemutatni az ilyen kezdeményezéseket. Februárban folytatását tervezzük a Guruló turnénak, akkor már kifejezetten más programokkal összefogva” – összegezte Petrányi Barna.

Reklámok

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s