Design apartman nyílt a Váci utcában

John Lennon integet egy metróablakból, felhőket látunk a kényelmes repülőülésekből, mediterrán nyugágyakon pihenhetünk egy hosszú nap után – nem egy átmulatott nyaralás képei ezek, hanem a Váci utcában most megnyílt designapartman által keltett hangulatképek, benyomások. A négy kis komplett lakásból álló helyiség általában külföldi vendégeket fogad, de mindenki számára nyitva áll, aki a megkapó magyar fővárosban néhány emlékezetes napot és éjszakát szeretne eltölteni.

„Négy apartmant alakítottunk ki a Váci utcai lakásban, amelynek főfalait teljes mértékben meghagytuk. Édesapám építészmérnök, édesanyám zenész, és a kettő között mindig egy kreatív mezsgyén mozogtam. „1997-ben DJ-ként dolgoztam az ELTE Ajtósi Dürer fasori kollégiumában, ott kaptam meg a lehetőséget, hogy megtervezzek és megcsináljak egy klubot. Sokat jártam külföldön, az itt szerzett tapasztalatokat alkalmaztam – bár kifejezetten ilyen megoldásokkal nem találkoztam. Belsőépítészetet tanultam, öt évvel ezelőtt alakítottam ki az első, hasonló vállalkozásomat” – mondta el magazinunknak Pozsonyi Attila, a Design Apartments II Apartmanház tervező alapítója. Az önerőből, saját munkával egy évig épült új designszálláson harminckét fő fér el kényelmesen.   „Az első apartman működtetése során megszerzett tapasztalatok alapján jutottunk el odáig, hogy megnyithattuk ezt a lakást, amely még egyedibb, kreatívabb designt valósít meg. A közlekedési eszközök adták az alapötletet, elsőként a gördeszka. A következő lett a metrószerelvény, ezután jött a repülő, majd a motoros rész” – foglalta össze a vezető, aki többek között Németországból és Angliából vásárolta össze az eszközök kiszuperált darabjait.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nagyon jó élményt ad, hogy kilépve a lakásokból sem távolodunk el az eredeti hatástól, ugyanis a lakásokat összekötő folyosón a metrómotívumot viszik tovább hungarocell csíkokból. „Az a célunk, hogy 90%-ban külföldről érkező vendégeinknek megadjuk azt az élményt, hogy Budapest egy fantasztikus város, ehhez próbálunk egy fantasztikus, emlékezetes szállást biztosítani.”

A vállalkozás ma már nyolc apartmant üzemeltet, és a vezetőség meggyőződése, hogy az egyedi megoldásokra szükség van. A legújabb lakásokat a Váci utca 42. földszintjén foglalhatják el a vendégek (kapucsengó 11).

Első lakója a TAG, a Rézangyal hivatalos bulizója lesz. Emese egész nyáron a fesztiválokat látogat és viszonylag ritkán tartózkodik Budapesten, ennek ellenére nagyon örült, hogy a főváros legtrendibb dizájnlakásába költözhetett. Itt maximális nyugalomban pihenheti ki magát a rendezvények között. A VOLT-ra különösen készül, hiszen ott idén is saját színpada lesz. A TAG az apartmanszálló legextrémebb, repülőgépbelsőből épített lakosztályát kapta. „A ház július 1-jén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, akiknek többségét külföldi turisták alkotják” – mondta Mórádi Zsolt menedzser.

Advertisements

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s