Az időtálló kisember

colli1Egy ember története ez, akinek nem volt a zsebében elég tégla a kezdődő szocializmus építéséhez. Helyette volt szívében egy nagy adag elkeseredettség a kilátástalan jövő miatt, amit csibész jókedvvel és apró trükkökkel próbált elkerülni. A kisember tragédiája ez, amelyben minden egyes vidám pillanat az elkerülhetetlen végkifejlet felé sodor bennünket.
Hencz György rendezésében a Madách Színház Stúdiószínpadán látható Ilf és Petrov legendássá vált Aranyborjú című szatírája Hajdu Istvánnal, Gallusz Nikolettel és Nagy Sándorral a főbb szerepekben.
Horváth Péter, Gerendás Péter és Fekete György zenés játéka különleges alkalmat kínál nézőnek és művésznek egyaránt, hiszen nem csak a Színház II. Musical Pályázatának győztes produkciójáról van szó, de Hencz is először rendezett színpadi művet. A Madách ügyelője korábban – a legismertebb videomegosztó honlapon is hozzáférhető – humoros rövidfilmjeivel hívta fel rendezői tehetségére a figyelmet. A múltat nem hagyta maga mögött, hiszen az Aranyborjú is filmes eszközökkel építkezik: kidolgozott, rövid jelenetek követik egymást, emellett az előadás kivételesen kreatív megoldása a háttérben futó vetítés. Hencz a videókat úgy rendezte, hogy Hajdu, Nagy, Gallusz és Vecsei László időskorukban, riportfilm-szerűen emlékeznek vissza az egykori eseményekre. A maszkmester ezen a területen valósággal remekelt, hiszen a személyiségekkel teljesen harmonizáló külsőt álmodott a négy szereplőnek.
Napjaink rendezései gyakran elhanyagolják a belépőket, Hencz munkájának erőssége, hogy hangsúlyt helyez erre a területre is: Hajdu István remek, “dívás” bevonulása a lépcsőn, Ekanem Bálint városi szólója, de egyáltalán a nyitó képsorok vagy dallamok megfogják a közönséget. Hasonlóan jól kidolgozottak a jelenetek közötti átmenetek, amikor egymás hatását erősítik a fények, mozdulatok, szövegek.
Dicséret illeti a hangulatváltásokhoz alkalmazkodó színpadképet és fénymegoldást, amelyek jól követik a cselekmény fonalát és a zenét. A díszlet egyszerű, de lépcsőkkel, keskeny sávokkal tűzdelt, amely nagy feladat elé állítja a színészeket, ám jól mutatja annak a kornak a minden lépés kiszámítását követelő sajátos miliőjét is. Emellett a tipikus szovjet fordulacolli2tok – Moszkva, csók, ölelés, italok – mind sokat adnak azoknak, akik ebben a korban éltek, és a külsőségeken keresztül felelevenítik a félelem atmoszféráját.
Hajdu Istvánra mintha rászabták volna a szerepet: előadásában jól keveredik a próza és az ének, a lendület és a visszafogott játék. Mint az élet hullámlovasa siklik egyik élethelyzetből a másikba, nem feledve, merre is tart tulajdonképpen. Lippai Lászlóval és Székhelyi Józseffel alakított hármasuk jól működik együtt, több ponton is igazi örömjátékot láthatunk tőlük.
Nagy Sándor intelligens átváltozó, aki kaméleonként alkalmazkodik a rendszer és sors adta elvárásokhoz. Ömböli Pál dinamikus játéka megeleveníti a háttérben tevékenykedő csatlós alakját, Barát Attila pedig több különböző szerepben bukkan fel, de maradandót alakít tanácselnökként: jelenetében benne van minden fonákság, amelyet a szocialista rendszer által támasztott szabályok és elvárások hű kiszolgálása okozhat.
Gerendás hangulatos, időtálló és fülbemászó zenét írt a darabhoz. Nagy kár, hogy a bakelitkorszaknak már vége, mert a Gallusz Nikolett által énekelt Hazugság, a Hajdú Istvánnal duettben előadott Képregény, valamint a darabot záró Gerendás-szóló esetében önmagában biztosított lenne a többszörös aranylemez.

Reklámok

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s