Új manufaktúrát nyitott a chocoMe

Új csokoládémanufaktúrát avatott Angyalföldön a kézzel készült, sok százféleképpen összeállítható, személyre szabható magyar sikercsokoládé márka, a chocoMe. Az avatóünnepségen bemutatták a vállalat 2012-es Karácsonyi Kollekcióját is.

A látogatók robusztus kapuzat alatt áthaladva egy kristályfal-folyosón végigsétálva juthatnak be a váratlan színvilágú kézműves csokoládéműhelybe. „Angyalföld ipari környezet, hangulata már az indulásnál meghatározta a tervezési folyamatot. Az épület külső megfogalmazása illetve a kapuzat és a belső tér megalkotása olyan fizikai-lelki kontrasztot teremt, amely céljaink szerint egy ‘magasabb minőséget’ vetít előre a megérkező számára” – fogalmazott Ebedli Gyula belsőépítész, a manufaktúra kreatív tervezője az új üzem megnyitóján.

A fogadófolyosóra belépve fotóillusztrációk fogadják a vendégeket, hiszen sokan nem ismerik pontosan, hogy milyen termésből is készül a csokoládé. A fényképekről megtudható, hogy a kakaócserjéket pálmafák közé ültetik, hogy árnyékban legyenek, hogy a kakaóbabokat világos nyálkaréteg borítja a hüvelyben, de arról is képet kaphat az érdeklődő, hogy miként zajlik a fermentáció és a konsírozás, valamint az is kiderül, hogy a nyers állapotú kakaóbab valójában lila színű.

A chocoMe üzeme ecuadori területen termesztett Arriba típusú kakaóbabokat használ termékei elkészítéséhez, az elmúlt héttől kezdve pedig saját márkajelzéssel ellátott öntőformában kerülnek hűtőkamrába az egyedi csokoládék. 

A csokoládék népszerűsége nem csak töretlen, de bár csupán három éves múlt áll a vállalat mögött, a chocoMe ma már tizenkét országban van jelen, egy éve Ausztráliában is kapható, de hamarosan  szorosabb együttműködés indul az amerikai kontinensen is. Az új épület 300 négyzetméteren szolgálja ki a megrendelői igényeket, emellett az üzem sarkában egy mintabolt is helyet kapott. Mészáros Gábor chocolatier, a chocoMe tulajdonosa nemrég a Magyar Brands 2012 díjat, és az ‘Év Webshopja’ bronzérmet is begyűjtötte. Tervei szerint a cég meglévő piacait erősítené meg annyira, hogy a chocoMe ne egyszerű brandként létezzen, hanem elérje a lovemark kategóriát vásárlói körében.

Az üzem avató ünnepségen bemutatták a vállalat 2012-es Karácsonyi Kollekcióját is, amelyben a karácsonyi ünnepekre jellemző ízek, fűszerek, illatok dominálnak. A chocoMe szerint az idei karácsony slágergyanús összeállítása a tahiti vaníliaporral fűszerezett, tengeri-sós, karamell ízű csokoládé pasztillás, pekándiós tejcsokoládé lesz.

A chocoMe idei karácsonyi kollekciója:

   
1 Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé
  kandírozott gyömbér
  etióp Yirga kávé
  kandírozott narancshéj
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
2 Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé
  pekándió
  kandírozott narancsív
  szegfűszeg
  23k ehető arany
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
3 Fortina Finest Selection 65% étcsokcsokoládé
  fahéj
  dagaszkári bourbon vaníliapor
  makadámdió
  vörösáfonya
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
4 Arriba 39% tejcsokoládé
  tengeri só tahiti vaníliaporral
  karamell ízű csokoládé pasztilla
  pekándió
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
5 Arriba 39% tejcsokoládé
  fahéj
  liofilizált alma
  méz ízű csokoládé pasztilla
  törökmogyoró
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
6 Arriba 39% tejcsokoládé
  mézessütemény fűszer
  liofilizált alma
  dió
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
7 Callebaut fehércsokoládé
  mák
  dió
  liofilizált meggy
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
8 Callebaut fehércsokoládé
  fahéjas mandula
  mézes mogyoró
  kandírozott narancshéj
  étcsokoládés karácsonyfa
   
   
9 Callebaut fehércsokoládé
  pekándió
  aranymazsola
  arany csillagok
  étcsokoládés karácsonyfa

A műhely címe:
1135 Budapest Kis Gömb utca 23.

Mintabolt:
1135 Budapest Szent László út 14.
www.chocome.hu

Reklámok

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s