Magánintézmények az átalakuló hazai felsőoktatásban

Megújult a hazai felsőoktatás helyzete, hiszen bizonyos szempontból piaci szereplőkké váltak az eddig biztosnak hitt egyetemek és főiskolák. Milyen átalakulást hozhat a hallgatókért folytatott verseny? A magánintézmények egyik legsikeresebb képviselője a Werk Akadémia, amely több új képzéssel várja a szeptemberben kezdő hallgatókat.

A Werk Akadémiát öt évvel ezelőtt, 2007-ben alapították, mert az egyetemi oktatóként is dolgozó szakemberek számára az egyetemi oktatás túlságosan megmerevedett. „Az egyetemen hiányzik a személyesség, így nem tudtak úgy tanítani, ahogyan szeretnének. Többen közülük emiatt ott is hagyták a tanári pályát.” – emelte ki Vándor Ágnes, az intézmény felelős vezetője. A Werk ezzel szemben egy olyan iskola, amely „a szellem, a morál, a lélek, a szabadság és a kreativitás helye. Aki ide jár, nem tárgya a képzésnek, hanem partnere.” – fogalmazott Vándor.

A Werk piaci alapon működik, kizárólag a tandíjból tartja fenn magát. „2007-ben még azt tapasztaltuk, hogy rengetegen érdeklődtek, nagy létszámból meríthettünk. Akkoriban a jelentkezők több mint kétszeresét elutasítottuk. A 2011-es felvételi időszakban már csak 20-30%-ot küldtünk el – főleg azért, mert akik ma jelentkeznek, tudják, hogy miért jönnek és azok választanak minket, akiknek valóban itt a helyük.”

A Werk Akadémia sokszor szembesül azzal, hogy a „gazdag gyerekek” oktatási intézményének tartja a közvélemény. Ehhez képest tudatos hallgatók jelentkeznek az intézménybe, akik akár újság-kihordással, akár gyorséttermi munkával teremtik elő a tandíjat, amely egyébként a piacon az egyik legkedvezőbb. „2007-ben induló tandíjunk volt, de ezt sose tudtuk emelni. Ennek ellenére beruháztunk, hogy az Aranytíz tetőtere teljesen megfelelhessen intézményünk küldetésének, szellemiségének. Boronkay Linda belsőépítész munkája nyomán egy nyitott, tág, alakítható teret kaptunk, amely minden lehetőséget megad a kreativitás kibontakozásához.”

Vándor Ágnes szerint aki belép a Werkbe vagy rögtön kifordul, vagy – és legtöbbször ez történik –olyan partnerre talál, akivel életre szóló barátságot köthet és sikeres vállalkozást alapíthat. A későbbi elhelyezkedésben az Akadémia oklevele sokat segíthet, de ellentétben az állami bizonyítványokkal, az értékét a hallgató munkája teremti meg: „A Werk Pass egy magánoklevél, annyit ér, amennyi kapcsolatra és tudásra szert tett a hallgató gyakorlatai és a képzés során. Bár a munkakeresés ma már egy meglehetősen összetett feladata, a stylist szakmában például minden szinten találkozhatunk werkes hallgatókkal.”

A Werkben minden szemeszter végén a hallgatók osztályozzák a tanárokat. Aki négyes alá értékelést kap, az többé nem taníthat az intézményben. A sikeres kurátorképzés után zenei menedzser, rendezvényszervezői, fenntarthatósági és egy ún. pozitív pszichológia kurzust is terveznek az iskola szakemberei.

„Naprakész piaci tudást adunk, így akár a szakmában, akár a hazai vagy külföldön történő továbbtanulásban hatékonyan hasznosíthatják hallgatóink a megszerzett ismereteket. Két-háromszáz oktatóval dolgoztunk az évek során, nem régen sikerült megnyernünk Tímár Pétert a filmszakra, Segal Viktort a GasztroWerk-re, Márton Lászlót pedig az író-képzésre.” Az oktatói névsor is megmutatja, hogy az ide jelentkező hallgatóknak nem klasszikus értelemben vett elméleti oktatásra kell számítaniuk. Vándor Ágnes úgy tartja, hogy az oktatók és hallgatók közötti folyamatos párbeszéd a kulcsa annak, hogy a tudás ne egy külső presszúra hatására, hanem a hallgatóból kiindulva érje el célját.

Vándor Ágnest megkérdeztük a felsőoktatási szféra átalakulásáról is. A vezető egyetért azzal, hogy az oktatásra fordítandó költségeket racionalizálni kell. „Tisztában vagyok vele, hogy az oktatás az egyetlen kitörési pont egy ország számára. Ugyanakkor az elmúlt húsz évben esetlegesen vándoroltak a közpénzek, sok politikai manipuláció is volt abban, hogy hol és milyen költségekből folyt az oktatás.” Vándor szerint az oktatási rendszer átalakítása, növelni fogja a piaci versenyt, ezáltal sokkal érzékenyebben fognak reagálni a hallgatók kívánságaira, elvárásaira a különböző intézmények – ebből következően pedig növekedni fog az oktatás színvonala. „A hallgatókért mindig is küzdelem folyt, csak volt, aki páholyból nézte. A Werk eddig állandó versenyhátrányban volt, de ha több képzés válik piaci szereplővé, akkor viszonylag egyenlő feltételekkel tudunk a hallgatókat fogadni.” – mutatott rá arra, hogy az átrendeződéssel a magánkézben lévő oktatási egységek is nagyobb esélyt kapnak a megmaradásra.

SZÁMÍTUNK A VÉLEMENYÉRE!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s